2012. november 10., szombat

Hűtős lángos


Nos, fitnesz napokat élünk :)

A Zuram édesanyja kínált meg ezzel a recepttel, előtte nem is hallottam még hűtőben kelesztett lángosról. Mondjuk az egész hűtőben kelesztés távol állt eddig tőlem :), pedig bizonyos pogácsafajtáknál kifejezetten ezt alkalmazzák.

Nah, vissza a lángoshoz :) Bár a mennyiség brutálisnak tűnhet, ha a család hajlandó kb. két naponta lángost reggelizni, akkor nyugodtan bele lehet vágni, mert hűtőben 5-6 napig is elvan a tészta. Amikor éppen megkívánjuk (a végén talán már nem annyira...), olajos kézzel csak ki kell belőle kanyarítani annyit (és adagonként megformázni), amennyit ki akarunk sütni.

Hozzávalók:
  • 1 kg liszt
  • 1,5 e.k. só
  • 1 tojás
  • 5 dkg élesztő
  • 1 kicsi doboz tejföl
  • 0,5 liter tej.

A hozzávalókból összeállítottam a tésztát (kenyérsütőgéppel...khm), majd cipót formázva belőle, egy nagyobb, mély edénybe tettem (hogy legyen helye megkelni). Folpack-kal lefóliázva beraktam a hűtőbe. A receptben az áll, hogy 24 órát illik állnia a hidegben, de én este készítettem a tésztát, reggel pedig már sütöttem. Senki sem panaszkodott ;)

Lángosformázás téren nem vagyok túl gyakorlott, a képen szereplő egyed (sütési sorrendben az elsők között volt) inkább hajaz formailag fánkra...de az íze azért határozottan lángososas vót :)

Tálalása ízlés(ficam) szerint :) Nálunk a hagyományos fokhagymás-sajtos-tejfölös, és a sajtos-tejfölös a befutó.

2012. november 8., csütörtök

Hamburger




Nos, asszem nem szorul magyarázatra, miért készítettem hambit :) Valószínűleg minden konyhában készül legalább egyszer az életben...de inkább jóval többször :)

A receptek 2 helyről származnak. A hamburgerzsömle/zsemle (kinek melyik szimpatikus) Limarától, a husi pedig Vrábel Kriszta blogjáról.

Hamburgerzsömle:

  • 60 dkg liszt
  • 2 dl langyos tej
  • 2 e.k. cukor
  • 1 kis pohár natúr joghurt (Limaránál 100g)
  • 0,5 dl olaj (Limaránál 40g)
  • 2 t.k. só
  • 1 tojás
  • 2 dkg élesztő
  • (+ 1 tojás a lekenéshez).

A hozzávalókat belemérem a kenyérsütőgép üstjébe, és dagasztás/kelesztés programon elkészíttetem a géppel a tésztát (1,5 óra).

A kész tésztát enyhén lisztezett felületre borítottam, majd 9-10 db nagyjából egyenlő részre osztottam. Első alkalommal 10 db-ot készítettem, másodjára már csak 9-et. És azért "nagyjából", mert nekem nem igazán sikerülnek egyformára :)

Egyenként megformáztam a zsömiket, szilikonlappal borított sütőlemezre tettem őket, és hagytam, hogy kb. duplájukra keljenek.

Végül felvert egész tojással megkentem őket, és 180 fokos sütőben (gázsütő 4-es fokozat) szép pirosra sütöttem őket, kb. 15-20 perc alatt.


Hamburgerhús:

  • 50 dkg darált marhahús
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 tojás
  • 2 e.k. zsemlemorzsa
  • mustár, só, bors ízlés szerint.

Nem cifráztam, az összes hozzávalót egyszerre összegyúrtam, és (mivel volt rá idő) kicsit beraktam a hűtőbe "érlelődni". Amikor eljött az ideje, lapított pogácsákat formáztam a husiból (9-et, de kicsiket csináltam - amúgy kb. 5 db egészséges méretű húspogi jön ki belőle), és forró olajban kisütöttem.

Tálalás:

Ízlés szerint rakható a húshoz bármi a zsömlébe: pl. uborka, paradicsom, sajt, csalamádé, mustár, ketchup, majonéz, stb. :)